Egy másik világ, melyben a harc, és a halál mindennapos. Eme világban 6 db vezető birodalom él és uralkodik, a többi kisebb ország, és a gyarmatok felett. Az elfek országa, Moonsbough, melyben mindig éjszaka uralkodik, a Nimfák földje, Kralissia, melyben a szépség már-már ragályos, a Jantuk birodalma, Snowland, hol örök tél van, az emberek földje, Foxheadlake, hol a ravaszság az úr, és végül a démonok lakhelye, Breighnow, hol a fájdalom a leg ínycsiklandozóbb csemege. És Ramona Kaeron, Ork szülötte, Edward, az emberkirály lánya az, aki eme harcokat örökké megállíthatja. A lány vérében a főisten legerősebb rúnája lett eltemetve, ha megleli, a többi rúnát fel lehet ébreszteni, Ork három sárkányát, kik hosszú álomra lettek hivatva. Ezt az kell az összesen 6 darab rúnakővel megszakítani.
Ezek alatt az emberek nagy mulatságot csapnak, a bor csak úgy folyik a szökőkutakból, és a szolgák minden percben valami finomságot terítenek ki az asztalra, hogy ezzel kedveskedjenek a leendő vendégeknek, hisz nagy alkalom ez: ma van Ramona Kaeron esküvője. A hercegnőt az udvarlányok, és a szolgák készítik fel az esküvőre, miközben észre sem veszik úrnőjük arcán a szomorúságot.
- Gyönyörű leszel! - mondta az egyik, és kacagva feladta a fátylat a fiatalra, aki hamiskásan bólintott, majd a tükörbenézett. „Istenem… segíts.” – gondolta, és a kényszer mosollyal az száján megigazította a ruháját.
Harangoztak. Eljött az idő, hogy kivonuljon a hercegnő a szentélybe. Lent Edward király csillogó tekintete várta a lányt, édesapja percenként meg-meg törölte a szemét, majd kivezette őt az oltár elé. A Varjúember is ott volt, mindig a hercegnője mögött, s mikor beértek a templomba gyorsan behúzódott, a hercegnő védelmére legalkalmasabb sarokba. Kívül a nép ujjongása hallatszott, ők már most elkezdték az ünneplést. Persze nincs mitől tartani, Ramona-nak nincs választása, a nemeseknél nem lehet. Thomas teljesen elpirult, és méla mosollyal súgta oda a menyasszonynak: „Csodálatos vagy…”.
- Üdvözlöm az itt egybegyűlteket! – kezdett bele mondandójába a püspök, és felemelte két kezét, mintha imádkozna. Sachel percenként meg-megrezzent, és zavarosan hamis mosolygásba kezdett.
- Valami baj van, Sachel? – nézett értetlenül Harry a nővérére, majd somolyogva felé hajolt: - Tudom én, hogy te akartál hozzámenni Thomas herceghez.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. – a püspök, még elhadart néhány Szent beszédet, melyben Ork főistent méltatta, végül bele kezdett a ceremóniába:
- Elfogadod-e Ramona Kaeron hites férjedül az itt megjelent Thomas Richard Broom-t, míg a halál el nem választ? – nagy lett a csend. Mindenki a hercegnő válaszára figyelt. Ramona idegesen nyelt egyet, nagy levegőt vett, és kimondta, azt, amit a világért se vett volna a szájára:
- Igen, elfogadom. – a szentélyben ülők halkan ujjongani kezdtek, de aztán újra elhalkultam, mikor a püspök Thomas-ra tekintett.
- Thomas Broom, elfogadod-e hites feleségedül az itt megjelent Ramona Kaeront-t, míg a halál el nem választ? – egyértelmű volt a herceg válasza. Neki könnyű, ő szereti Ramona-t, mosolyogva, igent mondott, majd kisebb-nagyobb tapsözön tört ki. – Csókoljátok meg egymást! – kiáltott a pap. Thomas boldogan maga felé húzta felesége arcát, és megtörtént, aminek meg kellett történnie.
- Elég, ha nem figyelsz rájuk.
- Nyilván… - borzongott meg a hercegnő, és hagyta, hogy minden a rendje szerint történjen, mert ez volt a feladata. Hogy élvezte e? Nem. De meg kellett tennie, a népe érdekében. A hercegnőknek meg van minden kiváltságuk, kivéve a szerelmet, a szerelem sosem lesz az övék.
***
„Lehetséges egyszerre igent és nemet mondani valamire? Úgy vágyni valamire, hogy közben rettegek tőle?”
S. J. Watson
Nem, Ramona nem lehet ez a lány, aki csak így meghunyászkodik. Egy erős, és magabiztos nő, akkor miért csinálja ezt? Ő egy Kaeron, a lehető legravaszabb családba született, lehetetlen, hogy ne lenne terve, hogy csak így feladja az életét. Éjjeli órák köszöntöttek be, sötét árnyak borították az egész kastélyt. Talán még maga a hercegnő sem tudja miért indult el ilyenkor egy lassú sétára. Bár nem volt egyedül, nyomában egy sötét alak közeledett.
- Te még most is fent vagy? – húzta el a száját a Kaeron lány, Satchel volt az.
- Gyűlölsz, igaz? – kérdezte Ramona, és leült az egyik padra, majd hosszasan nővérére nézett. Talán meg fogja ölni, ki tudja.
- Igen, én még változatlanul gyűllek. – Satchel lassan a húga elé lépett a sötétből, és a pad melletti ablakból szemlélte a várost.
- Megölsz?
- Azt terveztem… - mosolyodott el, és szoknyája alól elővett egy tőrt.
- Mire vársz? – láthatólag Ramona már teljesen beletörődött a sorsába, no persze egy Kaeronnál sosem tudni, mire gondol. Satchel kacagva belenyomta a fegyvert Ramona kezébe, és nagyon sóhajtott:
- Több okom van élni, hagyni téged, mint megölni.
- Ilyet is ritkán hallani. – nézegette a tőrt. Arany bevonata volt, helyenként rubinttal és gyémánttal díszítve. Mintha csak egy nászajándék lenne.
- Ajándék, tartsd meg. Egyszer még megmentheted vele mások életét.
- Milyen kedves… - tette el Ramona, s megindult a lakrésze felé. – Köszönöm, Satchel. - Alig fejezte be mondandóját, máris ágyútűz zaja hallatszott, és egy hatalmas sikítás. Ramona rémülten visszanézett, de Satchel már sehol sem volt. „Mi volt ez?! Ágyútüzet hallottam…” – a cselédek össze-visszarohantak, hogy felköltsék az alvó népet. Egyszerre minden a feje teteére fordult, rimánkodások, és jajveszékelések vették körül az egész épületet.
- Mi történt? – rohant ki a folyosón lévő teraszra Thomas, nyomában a hercegnővel. A látvány gyönyörű, ámde rémisztő volt, a város tűzben égett. Hallani lehetett az emberek üvöltését, és a gyerekek sírását.
Senki sem szólalt meg, mindenki némán állt, és nézte, ahogy megtámadják szeretett országukat. Nem a harctól féltek, hanem attól, hogy minden más lesz néhány perc leforgása alatt. Koboldok voltak, csúf, zöld, rémisztő és kapzsi lények északról. A nimfáknak már gyakran meggyűlt a bajuk velük, viszont az emberek történelmében ez az első eset, hogy koboldok csapjanak le rájuk. Hirtelenjében felugrott az egyik közülük, és undok kacajjal az arcán megindult az értetlenkedők felé, talán meg is ölt volna valakit, ha a főőr, Walt meg nem fosztotta volna őt, a fejétől.
- Kérem, kövessenek a titkos terembe! – intett, majd gyorsan megindult a lépcsőn lefelé, őt követve Ramona-val együtt az összes ember, akik ott voltak. – Az első és második osztag ürítse ki a kastélyt, és az udvart, a többi osztagé a védelem! - üvöltött idegesen az öreg őr. – Jason, vigye biztonságos helyre ezeket az embereket!
- Várjon, és mi lesz a várossal?!
- Milyen várossal, hercegnő? – nézett vissza, majd gyorsan elrohant. Sokan sírni kezdtek, volt, akinek már az öngyilkosságon járt az esze. Az embereket utoljára 100 éve támadták meg. „A múlt megismétli önmagát… ez egy átok én mondom, a sárkányok átka!” – meredt véres tekintettel az egyik babonás vénasszony Ramona-ra.
- Ne félj, megvédelek… - suttogott Thomas, miközben levonultak a csigalépcsőn a titkos szobába, melyet mágia védett. Hirtelen valaki megfogta a hercegnő kezét, és kiragadta a tömegből: a Varjúember volt az, mellette az idegesen lábatlankodó Tim.
- El kell mennünk… - mormolta, amíg Tim odanyomott a hercegnő kezébe egy nagy tömeg ruhakupacot. – Álruha, a koboldoknak maga kell.
- Én? M-miért…
- Csak vegye már fel! – a nagykapu zaját, a másik oldalról lehetett hallani, nemsoká betörik. Thomas értetlenül rohant vissza:
- Ramona, gye… - mikor megpillantotta a Varjúembert feldúltan bólintott, és egy csókkal elköszönt a kedvesétől. – Ha nem viszed le… megöllek. – vette elő a kardját, és futott harcolni. Férfiak nem mehettek le a titkos terembe, csak nők és gyermekek, mindenkinek harcolnia kellett. Thomas is csak elkísérni akarta Ramona-t.
- Nem hagyom itt a népem! Ha átadnak engem, akkor megmenekül az ország.
- A koboldokkal szemben nem! – rázta a fejét Tim. – Kapzsik, a mi országunk meg gazdag, csak akkor mennének el, ha már kifosztottak mindent.
- Akár eszméletlenül, de muszáj jönnie, ahhoz, hogy megmentse az országát, meg kell találnia az 5 rúnakövet. Ne felejtse el, hogy ön a legerősebb rúna, vonzza magához a többit. – ez a mondtat volt az utolsó, amit Ramona-nak a kastélyban mondtak. Tim varjúvá alakult, és repülve mutatta a rókaút felé vezető irányt.
Így menekült meg Ramona Kaeron a saját hazájából, és vált királylányból egy egyszerű vándorrá, aki a rúnákat keresi.
Érdekel mi lesz Ramona-val, Tim-el, és a Varjúemberrel? Vajon sikerül megmenekülniük? És ha igen, akkor merre viszi az út őket? Vajon mi volt a terve Satchel-nek, és miért hagyta magát Ramona?
Ha szeretnél választ kapni a kérdésedre, akkor iratkozz fel, és kommentelj! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése